SZUBJEKTÍV STREETFOTÓ ALBUM
Ritter Doron fotográfus, operatőr, de mindenek előtt művész, aki közel harminc éve foglalkozik képalkotással, számos neves közszereplő állandó portréfotósaként. A portré műfaja ugyanis igaz szerelme, amelyben – mint mondja – főként olyan dolgokat szeretne megmutatni az emberekből, ami a külvilág számára nem feltétlenül ismert, vagy akár még saját maguk számára is újdonság.
Ezt a látásmódot vitte magával akkor is, mikor Budapest utcáit járta, hogy újra felfedezze a fotózás mindennapok rohanásában megkopott igaz szeretetét és egyben szeretett városát. Az ezeken a sétákon készült felvételekből állt végül össze ez a fotóalbum, amiben ott van mindaz, amit a fővárosban ismerünk, de nem feltétlenül úgy, ahogy mi ismerjük. Ez tehát bár mindannyiunk, de első sorban Ritter Doron Budapestje.
Szarka Klára kurátor, fotó történész bevezetőjéből
„Ritter Doron nem azt keresi, amit a világ fontosnak kíván mutatni. Nem a történések hivatalos menetét követi. Egészen más úton jár, amikor a kamerájával elindul Budapest ismertebb vagy rejtettebb szegleteiben. Észreveszi, hogy a tűzfalak találkozása és koszfoltjai milyen önmaguk jelentésén túlmutató különös rajzolatokat mintáznak, hogyan bújik meg egy kerékpár az ecetfa sűrűjében, ahogyan meglátja és megörökíti a Duna egyszerre játékos és fenyegető örvényléseit is. Meg persze ott vannak a képein a város lakói és amiket az utcákon hagynak. A jelek.”
My Budapest / Az én Budapestem
2024©All rights reserved